Mire számíts

Hogy néznek ki a találkozóitok?
Látogatóink általában szerető, családias hangulatú közösségnek írnak le minket. Istentiszteleteink 90 percesek, melyben van ének, dicsőítés, úrvacsora és egy prédikáció. Ezt követően közösségi idő keretén belül szoktunk még beszélgetni.

Hogy készüljek, ha először jövök?
Sehogy. Nem fogsz kilógni sehonnan, biztosak vagyunk benne, hogy hasonló barátságos, érdeklődő emberekkel fogsz találkozni. Szoktunk rendszeresen adományozni és úrvacsorázni, ezekben sem kötelező a részvétel, nincs semmilyen elvárás ezirányban sem.

Mit hordjak?
Amint látni is fogod farmertől az alkalmibb öltözéken át sokmindent viselnek az emberek. Öltözz úgy, hogy kényelmesen érzed magad.

Úrvacsorát magamhoz vehetem?
Jézus hagyta meg a követői számára, hogy emlékezzünk meg róla azáltal, hogy úrvacsorázunk (kenyeret és szőlőlevet fogyasztunk). Nincs elvárás, hogy az istentiszteleten magadhoz vedd az úrvacsorát, azonban ha ezt Jézus követőjeként szeretnéd megtenni, nyugodtan megteheted.

Mi lesz a gyerekeimmel?
Szeretnénk, ha mind a gyerekek, mind a felnőttek inspiráló időt tudnának tölteni vasárnap. Éppen ezért gyerekek számára külön korcsoportos játékos foglalkozásokat tartunk, míg a felnőttek az istentiszteleten vesznek részt.

Hogy tudok én is csatlakozni a gyülekezethez?
Mi úgy váltunk az egyház tagjává, hogy tanulmányoztuk a Bibliát, az alapján megismertük Jézus szeretetét és megértettük, Isten mire hívott el minket. Ha még nem vagy Jézus tanítványa és a gyülekezetünk tagja akarsz lenni, számodra is szívesen felajánljuk a lehetőséget a Biblia tanulmányozására, hogy tudatos döntést tudj hozni.